banner 2024 06

banner 2024 06

Forrás Tünde

Forrás Tünde

2022. szeptember elsején nagy változások álltak be iskolánk tantestületében. Több, mint 10 új kolléga érkezett hozzánk, vannak közöttük idősebb, tapasztaltak és jónéhány lelkes, fiatal kolléga is. Szeretnénk az érdeklődőknek bemutatni az új bethlenes tantestületet, ezért feltettünk nekik néhány kérdést. Most ismét egy nagyon fiatal kolléganő következik, aki nem pedagógusként, hanem pszichológusként tevékenykedik már több, mint fél éve iskolánkban. Forrás Tünde válaszai következnek.
Mi szeretett volna lenni kiskorában?


Kisiskolás koromban az ügyvédi pálya vonzott, bár nem igazán volt széles ismeretem arról, hogy mivel is foglalkozik, csak annyi, hogy mások érdekeit védi. Aztán már a középiskola előtt, nagyjából 6. osztályos koromban biztossá vált, hogy a pszichológia lesz a jó választás.
Mik voltak a kedvenc tantárgyai?
Az egész iskolai „pályafutásom” során magasan a történelem, de a biológia és a magyar nyelv és irodalom is érdekelt, azt szívesen tanultam.
Voltak-e iskolai csínytevései?
Semmi komoly. Középiskolában is csak szemlélődő, egy esetben társ ötletgazda voltam, de a megvalósítást a fiúk végezték (persze). Ez egy áprilisi tréfa volt, ahol megnehezítettük a tanár bejutását a tanterembe egy pár szék segítségével.
Miért pont a pszichológusi pályát választotta?
Filozófiám, hogy gyerekkorban nyújtott segítség által kiegyensúlyozottabb és egészségesebb lelki állapotú felnőtt tud válni. Ez járt a fejemben, amikor elhatároztam, hogy gyerekekkel és kamaszokkal szeretnék dolgozni. A pszichológusi munka nagyon átfogó, rengeteg kiváló módszert meg lehet tanulni, amivel széleskörben lehet segítséget nyújtani.
Volt-e/Van-e háziállata? Ha igen, akkor milyen?
Volt gyerekkoromban egy kutyám, egy gyönyörű spániel, Nelli volt a neve. Jelenleg nincsen, de a macskákért és a kutyákért is oda vagyok, illetve akár a jövőben a sünit is eltudnék képzelni.
Milyen sport áll Önhöz közel?
Sokféle sportba belekóstoltam. Középiskolában tagja voltam a kosárlabda és a kézilabda csapatnak is. Tanultam társas táncot, de ami a legmeghatározóbb, hogy sokáig modern táncoltam, talán mondhatom, hogy a táncnak ezen a formája áll legközelebb hozzám.
Mit szeret szabadidejében csinálni?
Szeretek olvasni, sorozatokat, filmeket nézni. Koncertekre is elég gyakran járok, de aranyat ér a családdal és a barátokkal töltött idő is. Nem mondanám magam egy unatkozó típusnak.
Milyen zenét szeret? Játszik-e valamilyen hangszeren? Ha igen, akkor min?
Gitáron valamennyire még tudok játszani. Zene terén leginkább a pop, dance pop, akusztikus zene az, ami a leggyakrabban szól.
Mi a kedvenc könyve/filmje/színdarabja?
Könyv terén most nagy hatással van rám, amit jelenleg olvasok, a Brilliáns barátnőm, ami ismerős lehet sorozatként is. Kedvenc könyvem egy szakmai könyv, az Örökölt sors, amit már többször forgattam. Film terén a team Gyűrűk urát erősítem. Színdarabból pedig az örök klasszikus a Pál utcai fiúk.
Milyen az első benyomása a Bethlenről?
Izgalmas kihívás és nyitott közeg. Nagyon hálás vagyok, hogy ebben az iskolában végezhetem a munkám.
Mi volt a legemlékezetesebb, legmeghatóbb pillanata pályája során?
Talán az, amikor az előző munkahelyemen sikerült egy gyermeknek a családi helyzetének megfelelően a legjobb megoldást megtalálni és segíthettem ebben, hogy neki rendeződjön az élete.
Mit tart fontosnak az iskolapszichológusok munkájában?
Ez hosszú monológ is lehetne. Leginkább azt, hogy egyénileg és csoportosan is olyan fajta munkát lehet végezni, amely nem csak ott és akkor abban a pillanatban segíthet, hanem hosszú távon tud elindítani egy folyamatot, amelynek a végén valami pozitív változás, fejlődés lehet.
Ki vagy kik a példaképei?
Mindig csodáltam néhány dolgot a környezetemben élőkben. Édesapám precizitását, édesanyám empatikusságát. Szakmai példaképem pedig nagyon sok van.
Van mottója vagy kedvenc idézete? Ha igen, akkor mi az?

„Szabad vagyok.” Ez nagyon sok szempontból megközelíthető mottó számomra.