2025. március 05-én került megrendezésre a Ludovika Arénában a Kinizsi Közelharc Kupa országos önvédelmi verseny,
ahol szigorúan küzdelmi számokban lehetett indulni. A Honvédelmi Sportszövetség égisze alatt futó viadalon neves személyek, politikusok, diplomaták, katonai- és sportszakemberek egyaránt tiszteletüket tették. A nívós megmérettetést a feltörekvő generáció majdani honvéd, katonái számára hívták életre, melyen ország 650 honvéd kadétja vett részt, iskolánkból pedig 3 tanuló indult: Szilágyi Alexandra, Lovász Bence és Bara Bálint. Diákjainkat Dr. Spalovszky Csaba tanár úr, a Magyar Ju-Jitsu Válogatott vezetője kísérte el és irányította a versenyen a grappling földharc számban. Bencének és Szandinak az első versenye volt, mindketten nagyon ügyesen küzdöttek, Szandi kevés kellett volna az éremhez, de végül nem értek el dobogós helyezést. Bálint nagy lendülettel indult neki a mérkőzéseinek, végül pedig megszerezte az első helyezést Földharc Férfi 90 kg-ban a Kadét 1-es korkategóriában. Szívből gratulálunk nekik!