Erasmus+
Az Erasmus+ program keretében a Bethlen Gábor Technikum sikeresen pályázott a KA122-VET rövid futamidejű mobilitási projekt támogatására „Modern technológiák és gyakorlati tudás – Mobilitás a versenyképes szakmáért” címmel.
A 2025–2026 között megvalósuló projekt célja, hogy tanulóink naprakész, nemzetközileg is versenyképes szakmai tudást és gyakorlati tapasztalatot szerezzenek, különös tekintettel a digitalizáció, az ipar 4.0 és a modern logisztikai, illetve informatikai megoldások területére. A program keretében 26 technikumi tanuló utazik 21 napos szakmai gyakorlatra Portugáliába és Olaszországba, ahol valós vállalati környezetben fejleszthetik szakmai, idegennyelvi és személyes kompetenciáikat. A projekt részeként 4 pedagógus szakmai látogatáson vesz részt Finnországban, hogy megismerje a duális képzés hatékony modelljeit és erősítse az iskolai-vállalati együttműködéseket.
A mobilitás kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetű tanulók bevonására és támogatására. A külföldi tapasztalatszerzés hozzájárul intézményünk nemzetközi kapcsolatainak bővítéséhez, képzéseink modernizálásához és iskolánk vonzerejének növeléséhez, ezáltal tovább erősítve diákjaink munkaerőpiaci esélyeit.
Képek
Portugália - Pombal 2026.02.06.-02.28.
Indul a nagy kaland!
Iskolánk 15 tanulója 2 tanár kíséretében Erasmus + programon vesz részt Portugáliában. A 3 hetes út során szakmai gyakorlatot fognak végezni a fiatalok. A kalandjaikról itt a honlapon és a facebookon folyamatosan tudósítunk.
Jó utat és sok-sok élményt kívánunk nekik.
Beszámoló Portugáliából
Megérkeztünk Lisszabonba, ahonnan Pombalba utaztunk tovább. Elfoglaltuk a szobákat és elfogyasztottuk a finom vacsit. Ma sétáltunk egy kicsit a városban és kipihentük az utazás fáradalmait. Izgatottan várjuk a folytatást!
Pombali vár
Vasárnap is sok élménnyel gazdagodott a csapat. A reggeli zászlófelvonás után a pombali vár felfedezése következett. A szeszélyes idő ellenére élménydúsan telt a nap, tele igazi portugál jellegzetességgel. A híres portugál csempe megcsodálása után megkóstolták az ínycsiklandó nemzeti édességet, a Pastéis de Belémet is.
Egy hétvége Lisszabonban
A csapat egy felejthetetlen hétvégét töltött el a portugál fővárosban.
Szombaton a történelmi negyedet jártuk be, ellátogattunk a Cristo Rei szoborhoz, ahol készítettünk egy közös videót, majd folytattuk a sétát a Belém negyedbe, ahol megkóstoltuk a híres portugál édességet a Pastel de Belémet. Vasárnap pedig felfedeztük a belváros szűk utcáit, nevezetességeit és utaztunk a híres 28-as villamoson is. Szerencsénkre napos, kellemes volt az idő a kiránduláshoz. A közös élmények összekovácsolták a csapatot.
Nazaré
Szombaton elutaztunk Nazaréba, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílt az Atlanti-óceánra. A város a szörfösök paradicsomaként ismert a világcsúcstartó hullámai miatt. Az ebédet az aranyhomokos partszakaszon költöttük el. A diákok megmártóztak a hideg óceánban és strandfocival zárták a délutánt. A nap második felében Fatimába utaztunk, amely Portugália egyik legfontosabb zarándokhelye. A bazilika előtti hatalmas téren, volt idő gyertyagyújtásra és elcsendesedésre.
Aveiro
Vasárnap Aveiroba kirándultunk, amit Portugália „kis Velencéjének” is neveznek. A program fénypontja a moliceiro hajókázás volt. Megkóstoltuk a híres helyi süteményt, az ovos molest is. Ezután a Barátság hídjára a diákönkormányzat vezetősége felkötötte a közös szalagot. A közös nevetések és fotózások emlékezetessé tették a napot.
Képek
Márciusban iskolánk négy oktatójának lehetősége volt arra, hogy Erasmus+ pályázat keretében részt vegyenek Helsinkiben az „Innovációk a szakképzésben, tanulmányi látogatás Finnországban” című tréningen.
Projektszám: 2025-1-HU01- KA122-VET000332280
Az ott töltött időről és a tapasztalatokról sorozatban számolunk be
1. rész
Az egy hétig tartó tanulmányi út során sok élménnyel gazdagodtunk. Finnországot kintlétünk alatt 9. alkalommal választották meg a világ legboldogabb országává. Az iskolalátogatások alkalmával többször is szóba került ez a téma. A boldogság nem állandó vidámságot, hanem inkább biztonságot, elégedettséget és jó életminőséget jelent. Az emberek bíznak az államban és egymásban. Alacsony a korrupció, jól működnek az intézmények, és erős a szociális háló. Finnországban az emberek jól élnek, viszonylag kicsi a jövedelmi különbség, ezért kevesebb a társadalmi feszültség. A munkaidő általában kiszámítható, és a szabadidőt nagyon komolyan veszik. Sok idő jut családra, sportra és pihenésre. Az ország hatalmas erdőkkel és tavakkal rendelkezik, a finnek számára a természet a mindennapi élet része. Szabadidejükben túráznak, síelnek, horgásznak és persze szaunáznak. Sehol máshol nem örvend a szaunázás akkora élményének, mint Finnországban. 5,5 millió lakosra kb. 3 millió szauna jut. Az emberek munkaidőben szorgalmasan dolgoznak, munkaidő után pedig gyakran egy jó kis szaunázás és jegesfürdő kombinációjával pihenik ki a napi stresszt. Szabadidőnkben igyekeztünk minél jobban megismerni Helsinkit és a környékét. Mi is kipróbáltuk a szaunázás élményét, a hideg ellenére sokat sétáltunk a városban, a környező szigeteken. Ellátogattunk jégtörő komppal Suomenlinnara, megcsodáltuk Seaurasaari -a kültéri falumúzeum – többszáz éves faházait és az időnkbe egy rövid látogatás is belefért Porvooba, a középkori finn kisvárosba.
Folyt. köv.
2. rész
Europass Teacher Academy Helsinki munkatársa , Pui Ying Law szervezte számunka a programokat, ő vezetett végig minket azon a folyamaton, melynek során apró mozaikdarabokként állt össze a rendszer működése. A megismerés részeként az alábbi intézményekbe látogattunk el:
1. Haaga Helia University of Applied Sciences Vocational Teacher Training Department
A Haaga Helia Egyetemnek azon részlegén jártunk, ahol a középiskolai, szakmai tanárokat képzik. A finn társadalomban a tudás, így az oktatás is értéknek számít. Ebből adódóan a tanári szakma presztízse magas. A tanárszakokra a túljelentkezés tízszeres. A tanárok jól képzettek, és az egyetem végeztével is ingyenen vehetnek részt szakmai továbbképzéseken. Munkájuk során a központilag megfogalmazott tudást, ismeretet kell átadniuk. Az alkalmazott módszerekben azonban szabad kezet kapnak, a tankönyvek közül szabadon választhatnak. A tanár autonóm, önálló személy, megbíznak benne a diákok és a szülők is. Nem ellenőrzik őket. A rendszer alapja a bizalom.
Szakmai tanárrá úgy válhatsz, ha rendelkezel szakmai végzettséggel, minimum 3 év munka tapasztalattal az adott szakmában, majd elvégzed az egyetemi képzést tanárszakon.
Erasmus+ Projektszám: 2025-1-HU01- KA122-VET000332280
3. rész
Keuda Vocational Training School, azaz egy szakképző intézményben jártunk. https://www.keuda.fi/en/
A szakmákat oktató középiskola nyitva áll nem csak 18 év alatti diákok, hanem az új szakmát tanulni vágyó felnőttek előtt is. A szakmai képzés 15-16 éves korban kezdődik, 2-3 évig tart. A szakképzésben egyéni fejlődési tervet alakít ki a tanár és tanuló közösen, melyet folyamatosan felülvizsgálnak. Az oktatás megszervezése hasonlít az egyetemi rendszerre. A tanítás modul rendszerben történik. Felvesz egy tárgyat a diák, azt teljesíti mondjuk 3 hónap alatt, utána felvesz egy másikat. Így klasszikus értelemben vett osztályok nincsenek. Egy adott napon 2 féle órája van a diáknak, délelőtt az egyik, délután a másik. (kb. 3-3 óra hossza) Így lehetőség van jobban belemélyedni a tananyagba. Középiskolában nincs csengetés sem, nincsenek kötött időtartamok. A tanár szervezi a napot, ő osztja be az időt igazodva az aktuális tananyaghoz, a diákokhoz.
A rendszer lényege, hogy a diák jól érezze magát az iskolai környezetben, ezzel tartják fenn a motivációját és érdeklődését. A fizikai környezet kialakítása megfelel a modern munkahelyi környezet követelményeinek, minden modern, letisztult és nyugalmat árasztó. Az iskolai menzán igényes ételválaszték várja a tanulót, önkiszolgáló rendszerben. A tanulási folyamatban nincs ismétlés, amit egyszer megtanult a tanuló és megfelelt a követelményeknek, azt nem kell újra és újra megtanulnia. Nagyon kevés a vizsga, a dolgozat. Az adott modult tartó tanár dönti el, hogyan méri, hogyan állapítja meg, hogy a tanuló elsajátította-e a szükséges tudást.
Háttérszemélyzet is segíti a tanári munkát. Az iskolában, ahol jártunk 2 pszichológus és 2 védőnő található. Egy személy csak azzal foglalkozik, hogy amennyiben szükséges, akkor a szülőkkel felveszi a kapcsolatot és egyeztet. Egy külön tanári szobát alakítottak ki arra célra, hogyha egy tanulónak tantárgyi segítségre van szüksége – mert lemaradt, hiányzott, nem érti az anyagot – akkor oda bemegy és mindig talál ott valakit, aki segít neki. A magántanár iparág Finnországban nem létezik. A tanítási órán sokszor nem egy tanár tartja az órát, hanem 2 tanár vagy 1 tanár és egy asszisztens. Mindez nem csak a gyermek életét könnyíti meg, hanem a tanárokon lévő felelősség is kisebb, mivel a személyzet minden tagja egy csapatként dolgozik a gyerekért.
Erasmus+: Projektszám: 2025-1-HU01- KA122-VET000332280
4/1. rész
Hátrányos helyzetű tanulókat foglalkoztatóü szakképző intézményben jártunk:
LIVE Foundation Vocational College https://www.livesaatio.fi/en/vocational-special-education
A LIVE középiskolában a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat fogadják, akik egyszerre több, különböző nehézséggel küzdenek. A finn társadalom egyik alapelve, hogy mindenkinek joga van önmagát kibontakoztatni. Senkit sem hagynak ki, és senkit sem tekintenek gyenge láncszemnek. Az iskola célja, hogy elősegítse és támogassa az embereket, hogy a finn társadalom teljes értékű tagjaivá váljanak.
Beszéljenek a számok: 726 alkalmazott, 1481 tanuló, és 55,6 millió euró éves költségvetés.
Erasmus+: Projektszám: 2025-1-HU01- KA122-VET000332280
4/2. rész
Omnai Makerspace-be látogattunk: https://makerspace.omnia.fi/en/
Az Omnia Makerspace egy nyitott, együttműködésen alapuló tér, amelyet az Omnia és az Aalto Egyetem biztosít. Lényegében digitális tervezés és fizikai termékprototípusok létrehozása, kísérletező kultúra, sokrétű projektek és munkaalapú tanulás zajlik, különösen a középfokú szakképzésben részt vevő diákok számára.
Hogyan lehet hasznosítani egy kiürült egyetemi kampuszt? Az épületben a NOKIA szárnyalása idején képeztek a vállalat számára szakembereket. A NOKIA mélyrepülése után a kampusznak is leáldozott. Az elmúlt években „fogyasztói igények” alapján népesítették be újra a teret. Startup vállalkozásoknak nyújtottak olcsón irodabérlési lehetőséget. Ingyen igénybe vehető modern tervező és nyomtató eszközök segítik az induló cégek munkáját. Mindezt összekapcsolták a középiskolában is felmerülő kísérletező kedvű diákok bevonásával. Az egyetemi városrész vérkeringésébe is bekerültek, hiszen a startup vállalkozások szívesen veszik ügyes egyetemista diákok segítségét, akik így akár az elejétől részt vehetnek egy induló vállalkozás felfutásában, jó eséllyel arra, hogy a cég sikere esetén komoly vezetői pozícióban találják magukat.
Erasmus+ Projektszám: 2025-1-HU01- KA122-VET000332280