BUDAPESTI GÉPÉSZETI SZC

BETHLEN GÁBOR TECHNIKUM

wiki wiki googlephoto youtube fb akadalymentes v2

Iskolánk egy újonnan induló osztálya, a 9/Ny, az Adj egy ötöst! pályázat keretében egy új, a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Középiskola, Kollégium és EGYMI-vel történő kölcsönös együttműködésben, egy új, a két iskola közös szervezésében megvalósuló versenysorozat létrehozását gondolta ki. Ez egy évente megrendezendő boccia verseny, amit a Mozgásjavító és a Bethlen diákjai vegyes csapatokat kialakítva vív meg, ezek után pedig egy közös uzsonnával és eredményhirdetéssel ért volna véget a program. Az esemény sajnos a pandémiás helyzet miatt nem valósulhatott meg, viszont az előkészületek megvalósulhattak. Az osztály ellátogatott a Mozgásjavítóba, ahol érzékenyítő foglalkozáson, úszás, boccia, illetve kerekesszékes kosárlabda edzésen vehettek rész. Ezen kívül a testnevelés órán az egyik Bethlenes diák (aki régebben bocciázott) vezetésével a testnevelés tanárok több edzést tartottak az osztály tanulóinak, akik nagyon élvezték, és sikeresen elsajátították a sport alapjait. Reméljük, mihelyst elmúlik a vírushelyzet okozta karantén, tudjuk folytatni a kölcsönös együttműködést a verseny terén is.

  • 84190338_1555632994591478_2977760436167901184_o
  • 84513860_1555632907924820_5211827953385603072_o
  • 89118610_1582915985196512_7792230255984377856_o_(2)
  • H-v-k-p